Furcsa volt, sosem fáj a fejem, de most kétségtelenül fájt. De elhatároztam, nincs az a fejfájás, ami most megváltoztathatná a programunkat, úgyhogy bevettem valami pirulát és irány Disneyland.

Hát nem mondom hogy kiválóan szórakoztunk, de a lényeg, hogy együtt töltöttük a napot, ettünk, ittunk és kicsit hánytam ugyan, és mindenre felültünk, amire csak lehetett.

Hamar eljött a délután és elindultunk visszafelé, hogy időre leadhassam Samet az anyjának, ahogyan ezt ő előírta.

Vasárnap délután mindenki Párizsba megy szórakozni, jó nagy dugó volt már harminc kilométerre Párizstól, és nekem nemcsak a városon kellett átvergődnöm, de további 20 km-t hozzágurulnom, hogy hazaérjek Sammel.

Úgyhogy az utolsó pillanatban úgy döntöttem, nem az egyenes útat választom, hanem a nagy körgyűrűt, ahol a forgalom lényegesen gyorsabbnak tünt.

Tévedtem. Teljesen eltévedtünk, valahol Normandiában találtam magam és Sam egyre idegesebb lett, hogy ki fog kapni az anyjától, mert nem ért időre haza. Végül úgy két és fél órás késéssel érkeztünk a kapujuk elé, és Sam, mint egy meggyötört kis állatka, rohant befelé, szinte el sem köszönt.