Hiába próbáltam meggyőzni magam, hogy minden rendben van, így, ahogy van.
A megoldatlan problémák valahol őrölnek a tudatalattimban és fortyogó veszekedésekben törnek fel. És persze nem mondhatom, hogy Sam távolléte miatt veszek össze a többi családtagommal, ismerősömmel, kollégámmal, mégis valahogy mindenki tudta ezt és számomra meglepő módon megértően fogadták dühkitöréseimet.

De hát egy dolog, amit az apa érez, és egy másik, ahogy a világ megköveteli a maga jussát. Ismét repülőn ülök, Párizs felé, ismét olyan dolgok tömegét intézem, ami valahol roppant felesleges, hiszen csak az idő telik vele, de mégis szükség van erre, azért, hogy a történet végére pont kerülhessen végre.

Megbeszélt találkozók az ügyvédnővel, néhány baráttal, és persze újabb próbálkozás, hogy Sammel lehessek.

A fiammal történő találkozás, ami a világ legtermészetesebb dolga kellene legyen, de így most előlép egy amolyan programnak, egy mesterséges dolognak, annyira, mint mikor beszélőre hivják az embert a börtönben.

Mit lehet ilyenkor tenni, vagy mondani egyáltalán.
A legnormálisabb dolog az lenne, ha minden különösebb formaság nélkül együttlehetnénk, és úgy élnénk egymás mellett, egymással, ahogy azt korábban tettük, akkor, mikor még velem volt. Ébreszteném, öltöztetném, etetném, vásárolnék a számára, várnám, ahogy a suliból hazajön, átnézném a leckéjét, megszidnám, ha túl sokat ül a TV előtt, fürdetném, mesélnék neki, biciklizni mennénk, vagy úszni, vagy táncolni a vincennesi erdőbe, csak úgy a fák alatt.

Mindez most nevetségesnek tűnik. Eljöttem három napra. Már a barátoknál lakom.
 És Samet, ha az anyja elengedi talán egy napig „birtokolhatom”, mert a gyerek átkerült a tulajdoni tárgy kategóriába, így rendelkeznek felette. Nagy kegyesen kölcsönadják.

Úgyhogy együttléteink amolyan kényszeredett programtömeggé válnak. Ma már messziről észreveszem a vasárnapi apukák tiblábolását a hétvégi délutánokon a Macdonals-ban, csemetéjükkel, vagy a mozik előcsarnokában, gyermekfilmre várva, a kasztrált apukák, akiket lobotomizáltak hajdani feleségeik, elvéve tőlük életük egy részét, vagyonukat, közös múltjukat és jövőjük darabjait, és a gyereket, aki szintén megváltozott státuszba kerül.

- Elvinném Samet szombat-vasárnap
- Rendben. Szombat délután, iskola után viheted, és legyen itthon délután négyre másnap.
- Oké.

- Sam?
- Igen, apa!
- Mit szeretnél? Mit csináljunk?
- Amit akarsz.
- Na jó, de mégis? Elmenjünk Disneylandbe? Akarod?